SZOLGÁLTATÁSOK

Mérnökirodánk szolgáltatásai közé tartozó komplex tervezési feladatokat, néhány jellemző részterület alapján csoportosítva soroljuk fel:

Keresztezési (Engedélyezési) terv készítése

A Beruházói szektorból érkező megrendeléseink közül talán az egyik leggyakrabban felmerülő feladat, ahol egy tervezett új magán, vagy ipari jellegű létesítmény tervezett állapota, vagy esetleg csak a kivitelezési munkálatai érintik egy szabadvezetékes, vagy földkábeles elektromos hálózat nyomvonalát és/vagy biztonsági övezetét. A meglévő távvezetékek biztonsági övezetén belül bármely jellegű tevékenység csak a hálózat üzemeltetője által kiadott jóváhagyás alapján végezhető. Ezen üzemeltetői engedély, egy - a tervezett új létesítmény jellegétől függő műszaki tartalommal összeállított - keresztezési (engedélyezési) terv alapján kerül kiadásra, mely tervet kizárólag minősítéssel rendelkező szaktervező készíthet. Mérnökirodánk az ország teljes területén, az ott illetékes Hálózati Engedélyes hálózatát érintő létesítmény esetén vállalja a szükséges tervek készítését, teljeskörű adatbeszerzéssel, ügyintézéssel és engedélyeztetéssel.

Megvalósíthatósági Tanulmány és Hálózati Csatlakozási dokumentáció összeállítása

Tárgyi tervdokumentációk célja - összetett, nagy erőforrást igénylő feladatok, illetve hosszabb nyomvonalas beruházások, esetleg új kiserőművek közcélú hálózatra történő csatlakozások kiviteli tervezését megelőzően -, hogy bemutassa a megvalósítható műszaki megoldásokat, azokat a beruházó össze tudja vetni a tervezés és kivitelezés során felmerülhető nehézségek, az átfutási idők és a várható beruházási költségek szempontjai alapján. A terv készítése során, az egyes műszaki megoldások pontos feltérképezése és bemutatása mellett egy döntés-előkészítő szakértői véleményt is összeállítunk, így ez alapján a beruházó pontos információk alapján tud döntéseket hozni, illetve a kiviteli tervezés és engedélyezés folyamata már egy biztosan megvalósítható, kiszámítható elemeket magában hordozó változatra indul.

Infrastruktúra fejlesztésekhez kapcsolódó közmű tanulmányok, közmű alátámasztó tervek

Az infrastruktúra fejlesztések engedélyezési tervfázisában, az egyes út-, vagy vasútvonal változatok által érintett elektromos hálózatok jelenlegi állapotát dokumentáljuk, a rendelkezésre álló üzemeltetői adatok, a vonatkozó tervszinten meglévő helyszíni felmérések, útépítési és egyéb kapcsolódó szakági tervek felhasználásával. A tervezett fejlesztések figyelembe vételével a rendelkezésre álló tervezési szintnek megfelelően meghatározzuk és dokumentáljuk a szabványelőírások és jogszabályok, valamint az esetleges speciális kezelői és/vagy beruházói előírások teljesítését biztosító műszaki beavatkozásokat, kiegészítve a terv szintjének megfelelő hiteles, közelítő költségbecslésével, illetve az egyes változatok összehasonlító elemzésével együtt.

Kiviteli tervezés

A tervezett nyomvonalas létesítmény megvalósításához szükséges minden műszaki részletterv, illetve előírt engedélyezési terv elkészítése és komplett összeállítását foglalja magában. A feladat magában foglalja a kiinduláshoz szükséges műszaki alapfeltételek meghatározását és adatok beszerzését, az érintett helyszín bejárását, dokumentálását. Az egyes részlettervek összeállításához elengedhetetlen talajmechanikai fúrások és geodéziai felmérések végzése, a szakági helyszín-, és hossz-szelvény rajzok, alapozási, statikai és acélszerkezeti tervek, a szigetelőlánc rajzok, fáziselrendezések, illetve kapcsolódó optikai tervek elkészítése, vagy a részletes oszlop-, és anyagkimutatások, szerelési táblázatok, anyagrendelések összeállítása mind ezen munkafázishoz tartozik, hogy a Megrendelő egy minden részletre kiterjedő dokumentációt kapjon.

Vezetékjogi engedély megszerzése

A tervezett nyomvonalas létesítmények hatósági engedélyeztetése sok kiegészítő részlettervet igénylő, összetett tevékenység, mely megköveteli a vonatkozó jogi szabályozás ismeretét, illetve naprakész jelenlétet igényel a változások követésében. Cégünk elvégzi mind az általunk tervezett, illetve akár már meglévő műszaki tervekkel rendelkező létesítmények (közcélú, magán, termelői, vagy csatlakozó vezetékeinek) vezetékjogi engedélyeztetését, illetve az szükséges egyéb hatósági és üzemeltetői engedélyeztetéseket, teljes körű lebonyolítással. Természetesen elkészítjük az engedélyezéshez szükséges minden kapcsolódó részlet-, és engedélyezési terveket is. Vállalási terjedelmünkhöz tartozik a vezetékjog földhivatali bejegyzéséhez szükséges, záradékolt dokumentációk készítése, bonyolítjuk az érintett ingatlantulajdonosok eljárásba történő bevonását/kiértesítését, igény esetén elkészítettjük a szükséges ingatlanforgalmi szakvéleményeket. Amennyiben felmerül, szak-alvállalkozókkal elkészíttetjük a szükséges forgalomtechnikai, fakivágási és erdőnyiladék-terveket, vagy a termőterületek művelés alóli időleges- és végleges kivonására vonatkozó, illetve rekultivációs terveket is. Vállaljuk a tervezett nyomvonalas létesítmény által keresztezett hírközlő hálózatok üzemeltetői által esetlegesen előírt erősáramú befolyásolási vizsgálatok elvégzését, akár a vonatkozó zavartatási mérésekkel együtt. Az elektromos hálózatokhoz kapcsolódó optikai összeköttetések létesítése esetén a szükséges Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz benyújtandó engedélyezési dokumentáció összeállítását is elvégezzük. Az engedélyezés teljes folyamatában közreműködünk, s a Megrendelő által elvárt szinten eljárunk a nevében, illetve helyette.

Tenderdokumentációk és kivitelezési ütemtervek, organizációs tervek készítése, tervezői művezetés

Vállaljuk mind az általunk tervezett, illetve akár már meglévő műszaki tervekkel rendelkező létesítmények kivitelezési munkálataira és kapcsolódó anyagbeszerzésekre vonatkozó tenderkiírás ill. ajánlati felhívás műszaki tartalmának összeállítását, azokat akár külön-külön szakterületekre megbontva. Erre vonatkozó beruházói igény esetén közreműködést is biztosítunk a kereskedelmi feltételek meghatározásában és részt veszünk a pályáztatás folyamatában is, mely során szakértői segítséget tudunk nyújtani az érkezett ajánlatok műszaki értékelésében/ összehasonlításában, illetve akár a kivitelezővel való szerződéskötés folyamatában. A Kivitelezés során a Megrendelő szakértői támogatását tudjuk biztosítani a munkálatok ellenőrzésével, az esetleges műszaki problémák kezelésével, tervezői művezetés keretében.

Üzemviteli dokumentációk felújítása

Több évtizede meglévő, üzemelő nyomvonalas hálózatok üzemviteli dokumentációi az évek alatt esetleg megrongálódhatnak, de mindenképp veszíthetnek aktualitásukból a folyamatosan változó környezet, illetve kialakuló új keresztezések, fejlesztések következtében. A hálózat üzemeltetője számára ez rendkívüli nehézségeket okoz éppúgy a napi feladatok végzésében, mint az előírt adatszolgáltatási kötelezettségének pontos teljesítésében, vagy akár az éppen felmerülő, gyors beavatkozást igénylő hibajelenségek elhárításában. Irodánk nagy tapasztalattal rendelkezik ezen üzemviteli dokumentációk szakszerű felújításában. Ezen munkafolyamat alatt nem azt értjük, hogy a meglévő régi dokumentumok „digitális javítását” végezzük el, hanem egy komplett, új digitális eszközökkel készített tervkötet készül, mely a jelenleg aktuális állapotokat rögzíti a lehető legnagyobb pontossággal, az alábbi elvek és módszerek alkalmazásával:
  • a távvezeték meglévő oszlopainak, sodronyainak és a távvezetéki környezet valós állapotának pontos geodéziai felmérése és ábrázolása
  • a vezeték által érintett környezet valós jogi állapotnak megfelelő felmérése és ábrázolása (ingatlanok nyilvántartott helyrajzi száma, valóságban meglévő telekosztások stb.)
  • a meglévő sodronyok tényleges, és jelen állapotban mérhető maximális húzófeszültségének számítása és belógások ábrázolása a geodéziai felmérés során rögzített belógás- és hőmérsékletmérések és terhelési adatok alapján
  • a helyszíni bejárások alapján, a meglévő állapotot rögzítő részletes és pontos oszlop-, és anyagkimutatás készítése
  • a fentiekben ismertetett adatrögzítéseken alapuló, a távvezeték és környezetének valós állapotát ábrázoló átnézeti-, nyomvonal- és hossz-szelvény rajzok digitális formában történő elkészítése
  • a jelen állapotban meglévő keresztezések és föld feletti szabadmagasságok szabványossági vizsgálatainak elvégzése és kiértékelése, a létesítéskor érvényben lévő szabványok, illetve a felméréskor hatályos szabványok, rendeletek előírásainak figyelembe vétele mellett
  • az esetleges szabványtalan állapotok megszüntetésére vonatkozó beavatkozások meghatározása akár elvi szinten, előzetes költségbecsléssel, akár kiviteli terv szinten, kompletten
  • a fentiek alapján aktualizált nyomvonal online, vagy offline légifelvételes adatbázissal történő kiegészítése

Műszaki szakértői tevékenységek

Bármely ipari munkafolyamat (kivitelezés, tervezés, pályáztatás, stb.) során felmerülő szakági problémák kezelésében, megrendelői felelős döntések meghozatalában, nagy tapasztalattal rendelkező kollégáink állnak rendelkezésre alkalmankénti (napi, vagy akár óradíjazással), vagy akár hosszabb együtmműködés keretében. Az elektromos hálózatok tartóoszlopait, vezetékeit érintő villamos geometriai, statikai, vagy egyéb vizsgálatok, szakértői anyagok elkészítése során is forduljon hozzánk bizalommal.

Megvalósulási dokumentációk összeállítása

Új nyomvonalas távvezeték hálózatok, kivitelezés utáni megvalósult állapotának dokumentálását, a kapcsolódó részletes geodéziai bemérések készítésével együtt vállaljuk mind az általunk, vagy akár más mérnökiroda által tervezett létesítmények esetén.

Technológiai fejlesztések

Bármely újonnan felmerülő iparági igény kiszolgálásában, vagy felmerülő egyedi probléma kezelésében állunk megrendelőink rendelkezésére.